Az embert érik hatások. Így hát engem is. Ezeket beszélgetések, események alapján érkeznek. Érkeznek, mert érkezniük kell. Néha pozitív néha negatív hatások ezek. Mostanság sok elgondolkodtató érkezik, országunk helyzetével kapcsolatban. Tulajdonképp többnyire régi dilemmák ezek, de van köztük új is. Egy kicsit régebbit említenék. Az élet Magyarországon vagy inkább a lehetőség keresése a külföldi élethez. Igen, elmenni az országból. Miért? Tudjátok! Érzitek! Sajnálom, de ma itt tartunk. Nem lehet senkit kérdőre vonni, hogy miért mész??, maradj!! Akinek lehetősége van, megy. Viszi a családját, viszi a szaktudást, viszi a kreativitást, hátra se néz. Mert itt alig tud megélni. És nem azért, mert rossz munkás. Nem. Azért, mert itthon élni már koránt sem egyszerű. Ha túl is lépünk a bérezés elég nagy problematikáján, azon, hogy a diplomások is alig, elvétve jutnak munkához, az pedig külön kuriózum, hogyha szaktudásuknak megfelelő állást kapnak, akkor is fent marad az a bökkenő, hogy az ember nem tudja biztos-e az állása. Nem tudja holnap kell-e még mennie, dolgozni. Ez van, tapasztaljuk. Kevés a munkahely. Irracionális az aktív dolgozók száma, a munkaképes egészhez viszonyítva. Ennek az önértékelés is az oka, mégpedig, hogy diplomás ember nem akar elmenni szalagmellé 12 órában dolgozni. – Ezt meg lehet érteni és lehet nem – Tudom, aki akar dolgozni, az talál munkahelyet. – Többnyire elég hitványat - De - és ez aktuálpolitikai téma – a kérdés az, hogy érdeke-e dolgozni annak, aki munka nélkül több – vagy ugyanannyi - segélyt kap, mintha dolgozna? Nagyon pozitív ötletnek tartom a Monoki polgármester indítványát, mára már rendeletét, miszerint bizonyos közmunkához kötik a segélyezést. Előre lépést jelenthet, de nyílván van hátulütője is. Én úgy értékelem, hogy többet hozhat a társadalomnak, mint amit vihet. Külön probléma, hogy a munkáltatónak és a munkásnak is jobban megéri, ha a munkást minimálbéren jelentik be. Hol van a megfelelő szerv, ami utánajár ezeknek, a szabálytalanságoknak? Tudom, hogy ez sokaknak nem tetszene, mert kellemetlen hatásai lehetnek, de el kell jutni odáig, hogy a vára várt jobb élet ilyen változtatások után jöhet el. Nem a hangzatos ígéretek után. Nem. Hanem az ilyen cselekedetek hatására.  

De visszatérve egy picit az előző gondolatmenethez, ahhoz, hogy aki akar talál munkahelyet. Ez tényleg így van. De ha külföldön megy el szalagmellé dolgozni, minimum a dupláját keresi, ha szaktudása szerinti állást talál, hát meg se tippelném, hogy mennyivel kaphat többet. Tudom, átérzem. A családomon is. Édesanyám és mind a két bátyám külföldön, nyugatabbra dolgoznak. Tudom, miről beszélek. Látom rajtuk. Azt is látom, h boldogok. Boldogak, mert nem hallanak a politikáról, egyszerűen eltűnt az életükből. Itthon a csapból is ez folyik. Jó lenne eljutni ahhoz a felismeréshez, hogy ez káros a társadalomra. Káros, feszültséget okoz, ellentéteket szül. Csak az a baj, hogy itt akarva akaratlanul találkozik vele az ember. Ha kikapcsolja a tv, és a rádiót, akkor is észreveszi a hó végén, hogy valami nem oké. És ez fusztrálja.

De vannak itt még óriási aránytalanságok. Példaként említek egyet. Fontos dolognak érzem, hogy milyen módon lehet egy cégben előrébb jutni, hisz ez az emberek önbecsülését – esetekben az élethez való hozzáállását - is meghatározza. Egy-egy munkahelyi siker elengedhetetlenül szükséges az ember boldogságához, könnyebb boldogulásához.

 Na most mi úgy állunk egy friss felmérés szerint, hogy a magyar dolgozók kétharmada nincsen megelégedve a cége előreléptetési gyakorlatával. Az aránytalanság ott van, hogy a vállalati vezetők hatvan százaléka szerint igazságos és méltányos az előreléptetés rendszere. Ez valahol csúszik, mindenképp szükséges lenne összehangolni ezt a dolgot, mert morálisan sokat adhatna a dolgozóknak, a munkavállalói kedvnek. Hasonló félreértés van abban a kérdésben is a munkáltatók és a munkavállalók között, hogy vajon biztosítja-e a cég a jó munkához szükséges feltételeket. Persze ezek a dolgok külföldön is jelen vannak, csak a mérték nem mindegy. Hibába is gondolják sokan azt…

Szóval látni a hibákat, mindenki érzi is őket, sokat kell még dolgozni, dolgoznunk azért, hogy a magyar ember ne nyugatra sóvárogjon és ne lépten, nyomon falaknak ütközzön munkavállalás tekintetében is országunkban. Ameddig viszont ez az áldatlan helyzet fent áll, addig ne vonjunk senkit kérdőre, hogy miért is megy el…miért nem tervez itt. Örüljünk más „sikerének”…ne irigykedjünk…hisz az haragot szül…

Mondhatnám nálunk ez tipikus. –SAJNOS-.

 Tévhitnek gondolom, hogy fasizmusról vagy neonácizmusról lenne értelme, létjogosultsága beszélni országunkban. Beismerem, látom én is, hogy vannak szélsőségek, de kérem… Ami ma Magyarországon történik, az hol van attól a fasizmustól, amit eredetileg Benito Mussolini nevével fémjelzett mozgalom ideológiája volt? - Mert ugye innen származtatjuk az ideológiát.

 Nálunk ez most nagy divat. Dobálózni a szavakkal.

Fasiszták! Neonácik! – ezekkel találkozunk a legtöbbet.

Úgy érzem objektív tartalmukat elvesztették már ezek a szavak, szitokszóként funkcionálnak. Amivel óvatosan kellene bánni.

            Történt is bármi, elhibázottnak találom, hogy jórészt a „politikusaink” ilyen jelzőkkel illetnek bárkit is. Azt gondolom, hogy a szándékuk ezzel annyi, hogy eltereljék az emberek figyelmét a tényleges politikai helyzetről, a lakosság jelentős részének ellehetetlenüléséről. – Amit sok esetben nem maguknak köszönhetnek -.  

Felháborító, hogy ilyen gusztustalan eszközökkel próbálják elvonni a figyelmet a tényleges problémáról vagyis bocsánat problémákról.. Nézzünk körül, és láthatjuk hol állunk. Láthatjuk milyen úton haladunk. De ezt most nem is ragozom túl, hiszem azt, hogy aki ide tévedt, az LÁT.

 A politikusaink, mint már írtam is tényleg rettenetesen megfáradhattak, és minden erejüket a mocskolódásra használják. Sok esetben érzem azt, hogy szándékosan oda-oda szólnak az embereknek, de mikor lehetőség adódik arra, hogy a magyar ember visszakérdezzen, akkor megáll a tudomány. A legjobb példa erre a közeljövőben történt eseményben tükröződik tökéletesen vissza.

 A történetet mindenki ismeri. De azért a bejegyzés megköveteli, hogy leírjam.

Van egy személy, aki megmert kérdezni képviselő „urat”, hogy mi jogon, alapon, nevezi őt fasisztának, akkor a válasz erre annyi volt:

 „akinek nem inge, nem veszi magára”.

 Mindenki döntse el magában, hogy ez a válasz mire elég. Nem kommentálnám.  

 Azt szeretném, ha országunkban nem arról beszélnénk, ami nincs, hanem sokkal inkább arról, ami van. Kigyógyulhatnánk már ebből a „magyar” betegségből, csak a gyógyszer egy tényleges korrekció lenne. De ugye ez ma semelyik parlamenti pártnak sem érdeke…mint ahogy nem volt érdeke 1989-90-ben sem.

Nem kellene csodálkozni, amikor két vagy több szereplő tökéletesen elbeszél egymás mellett, így a haladás érdekében történő kompromisszum aligha születhet meg.

Nem kell ezen csodálkozni…. Jó rég óta megy ez Magyarországon.

Elbeszélnek egymástól a politikai szereplők, mintha olyan sok időnk lenne még, mintha nem lenne elkeserítő az államháztartási hiány, mintha nem mindössze 1%-os lenne a gazdasági növekedés, vagy mintha nem az összeomlás szélén állna a magyar egészségügy. Mintha teljes foglalkoztatottság, vagy ahhoz közeli állapot lenne. És higgyétek el tudnám még folytatni. - bizonyára mindenki, aki olvassa, ide tudna még írni valamit -.

Szóval nem áll jól az ország, de a mieink továbbra is nyugodtak, és úgy beszélgetnek, mintha mindegyik süket lenne.

Távol áljék tőlem, hogy valamiféle rém képet fessek az országról, és egyszerűen elintézzem azzal, hogy minden rossz, és holnaptól a nap sem jön fel többet, de a helyzet komoly.

A koalíció összeomlott.- Lásd előző bejegyzésben -. 

Ez lehet a végső jel. Amikor már a koalíciós partnerek is eltávolodnak egymástól ott a totális egyet nem értés, van jelen. Már ők sem értik egymást. Mit beszél ez? Adóreform, fizetős egészségügy… Egy fityiszt. Azt. - Másik oldal: kivonjátok a magántőkét, a népszerűtlenségetek miatt – ami jórészt a mi politikánk okoz nektek-, nem kell adóreform sem… akkor köszönjük szépen, ágyőő.

És akkor ez „csak” a koalíció.

Parlamenti felszólalásokban látszik igazán, mennyire nincs egyetértés, egy hang, mennyire beszélnek el egymás mellett politikusaink. Csak az elmúlt két hetet időzném:

Ízetlennek találom azt, hogy minden ellenzéki párt képviseletében felszólaló képviselő – legyen az MDF, FIDESZ, és bár még nem hivatalosan de SZDSZ -, az ország tényleges problémáiról beszél, annak megoldását javasolják sok esetben, erre az egyedül maradó MSZP képviselője 1 és fél perces reakció után, tart beszámolót a NÁTÓ csúcsról, az ezen a héten pedig a magyar fasizmus veszélyeiről. Igazsághoz hozzátartozik még, hogy az utóbbi esetben, Veres János pénzügyminiszter reagált az MDF adóreform javaslatára. – Természetesen szűken, de végre normálisan-.

Majd jött a kedd. Gy. Ferenc kívánta ezen a napon megbeszélni a legújabban bejelentett programjáról a javaslatokat.

A párbeszéd itt is elmaradt. Ugyanis Kókai János úr, kritikus megjegyzéseire a miniszterelnök elöbb ennyivel reagált: „de bátor az elnök úr”, majd vörös fejjel elhagyta az termet. Ahová nem tért vissza. – Hm, pedig pont ő kérte ezt az ülésnapot -.

Szóval ne csodálkozzunk… Ne…

 Előre haladni csak úgy tudunk, ha meghalljuk egymás hangját. Megértjük egymás mondanivalóját, ezáltal kompromisszum képesekké válunk, és megszűnik az elbeszélés. Akkor talán majd azon csodálkozhatunk, hogy erőteljesen elindul az ország arról a tévútról ahol most, majdnem félúton jár.

 

  

 

  

Mai előadásom témája a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének koalíciós válsága. A téma nagyon aktuális. Az ország haladásának irányát és annak tempóját határozhatja meg az elkövetkező választásokig. Ezért kiemelten fontos is. A rendelkezésemre álló 20 percben megpróbálok a válsággal kapcsolatban a fontosabb részekre kitérni, és kérem, ha bárkinek kérdése vagy hozzászólása van, akkor nyugodtan jelezze azt. 

            A koalíciós válság előzménye: Az Ingatlanadó. A kormány már 2006-ban megígérte, az első korrekt számokat tartalmazó konvergencia programban Brüsszelnek. Azt vállaltuk akkor, hogy 2008-ban kerül bevezetésre ez az új típusú adó. Ez az új adó bekerült a koalíciós szerződés módosításába, de a megállapodás után 5 nappal Veres János pénzügyminiszter már azt jelentette be, hogy csak 2009-től lesz bevezetve, majd március 10.-én teljesen elvetették az érték alapú ingatlanadó bevezetését. ( Ez az adó jórészt szdsz-es ötlet volt ) Ez volt tehát –természetesen a közeljövőben- az első olyan döntés, ami megringatta az SZDSZ koalícióba fektetett bizalmát. Majd jött a vasúti szárnyvonalak bezárásának ötlete. Arra a körülbelül 40 szárnyvonalra vonatkozott, amiket egy felmérés alapján úgy ítéltek meg, hogy nem elégséges a kihasználtságuk, csak kiadással jár, bevétel még arra sem elég, hogy a kiadásokat kiegyenlítsék, nem, hogy profitot termeljen. A legújabb adatok szerint már csak 12 vasúti szárnyvonal bezárásáról vannak egyeztetések, de úgy fest, hogy ebben a ciklusban már ez sem fog összejönni, a MÁV nyilatkozatai alapján. (A 12 vonalban benne van: Pécs-Külváros–Pécsvárad, Villány–Mohács. ) Természetesen mondanom sem kell, a szárnyvonalak bezárása is SZDSZ-es beadvány volt.

Előre hozott választások: A fidesz szajkózza, de erre talán a legkisebb az esély, feltéve, ha az országgyűlésben az MSZP-nek nem sikerül többséget szereznie a 2009-es költségvetés elfogadásához. Ez esetben 2009-elején várható előrehozott választás.

Der Standard- liberális újág szerint: Gyurcsány, aki eddig a saját, tulajdonképpen még mindig posztkommunista pártján belüli szembenállás ellenére is keresztülvitte a reformprogramot, a belső és a külső nyomásra most mégis beadja a derekát. Egészségbiztosítási reformot leállítja, kivonja a magántőkét, mert fél egy újabb népszavazási vereségtől, ugyanis a az ellenzék populista vezére Orbán Viktor demagógiája igen sikeres az országban.

Svájci lapvélemény- A befolyásos svájci lap szerint a gazdaságpolitika jövőbeni útiránya az egészségügyi miniszter menesztése után teljesen nyitottnak tűnik fel. Az a félelem uralkodik, hogy az eddigi reformpolitikát idő előtt félbeszakítják, noha a tartósan magas háztartási deficit nem ad okot az irányváltoztatásra - így a Neue Zürcher Zeitung. A hétfőn megfigyelt forintgyengülés és az államkölcsönök kurzusa egyértelműen jelzik a kétséget - jegyzi meg a lap.

Financial Times- Szerintük Gyurcsány Ferenc távozása is lehetséges.

 

Végezetül engedjétek meg, hogy szubjektív véleményemet röviden összefoglaljam. Kissebbségi kormányzás lesz. De nehéz lesz mert, nincs precedens ebben az országban. A kisebbségi kormányok csak ott tudtak huzamosabb ideig nagyobb társadalmi kár nélkül működni, ahol konszenzuális elvű a politika. Ahol tehát a különböző pártok meg politika csoportok között alapértékekben valamifajta egyetértés és közös törekvés van, vagyis van alapja konkrét kérdésekben a megegyezésnek. Magyarországon sajnos nem ez a helyzet.

Költségvetés elfogadása. Nem lesz sikeres, mert akkor sem lesz meg a megfelelő kompromisszum. Így azt gondolom, hogy 2009 előrehozott parlamenti választások lehetnek. De ki tudja, hogy az akkor győztesben - vagy akár 2010-es -, lesz-e elég erő, akarat, végigvenni mindazokat a problémákat, amikre Magyarországnak égető szüksége lenne, hogy végre elfoglaljuk helyünket Európa olyan országai között, ahol az emberek boldogan élnek, és terveznek.

 

- A következő bejegyzés szerzője egy politológus hallgató csoporttársaim. Az írása szerintem elgondolkodtató. Olvassátok és kommentáljátok. - HunZé

„Erős Köztársaság, sikeres Magyarország. Biztonság, igazságosság, bátorság”. Ezzel a szlogennel kezdődik a Magyar Szocialista Párt 2006-os választási programja. Mélyen elgondolkodtam ezen a mottón. Most, több mint egy évvel a választások után az akkori programot tanulmányozva és a jelen helyzetet összevetve, nem találtam olyan pontokat, amelyek megegyeznének. A negyvenöt pontból álló választási programból, kiemelnék párat, melyekkel szemléltetni szeretném egy hazug kormány hazug programját.

           „Igazságos közteherviselés.” A nyolcadik pont. Adóreform: a vállalkozások, az állampolgárok és a családok adóterheit csökkentik. Már a Medgyessy kormány alatt észlelhettük, hogy az adócsökkentés a szocialista  szótárban adóemelést jelent: az EVA mértéke tizenöt százalékról huszonöt százalékra emelkedett, kétkulcsos áfa, jövedéki adók emelkedése. Újabb adók jelennek meg többek között a kamatadó, ingatlan adó (igaz ezt csak 2008-tól), elvárt adó.

.....Ha, bárki a másik oldal felől szeretne értekezni, akkor írjon nekem a következő E-mail címre: zkovacs6@gmail.com  Köszönöm - HunZé

Kezdjük a demokráciával.

A fogalom legegyszerűbb szintjén akkor beszélünk, ha együtt élő, egymásra utalt emberek maguk hozzák a közös életükre vonatkozó döntéseket, olyan módon, hogy minden felnőttnek egyenlő joga van a döntési folyamatban való részvételre. Így létezik közvetlen és képviseleti demokrácia. A mi esetünkben az utóbbi a fontos, hisz Magyarországon képviseleti demokrácia „működik”. A választópolgárok az általuk megválasztott képviselők útján gyakorolhatják a hatalmat, így a képviselők felelősséggel tartóznak az őket megválasztottak felé. Ezek tükrében tehát azt gondolhatjuk, hogy működik a polgárok tényleges érdekképviselete, amin felül senki és semmi nem áll, nem dönt, nem dönthet.

Ez azonban elmélet, és mint tudjuk általában az elmélettől, különbözik a gyakorlat. A baj csak az, hogy a témánkat tekintve ez óriási probléma.

Tipikus… Nálunk Magyarországon ugyanis elég érdekes, felületes, kiskorúsított felnőttek által gyakorolt demokrácia van. Lehet ezt úgyis tekinteni, mint afféle sajátos magyar demokráciát. Ahol azok a demokraták, akik az előző –kommunista- rendszerben tevékenykedtek. Ahol a nép hallgasson, tömjük őket fél információkkal, a megvásárolt média felületünk által sugárzott adásokkal, hogy azt higgyék, tudnak mindenről – és közben mehet a sus-mus -. De hagyjuk is…

Nos, lássuk a Magyar képviseleti helyzetet. A parlamentben 386 képviselő ül – Természetesen ez kivételes esetnek számít, had ne részletezzem - . A szám valóban csak elsőre megdöbbentő, ugyanis ha rövid számítást végzünk, láthatjuk, hogy egy fő 25907 embert képvisel, vagyis pontosabban és a realitás talaján maradva azt mondhatjuk, hogy kellene képviselnie. E helyett mi történik? Vezető pozícióban lévők érdeke (hamisan úgynevezett pártérdek) dominál a lakosság többségének érdeke felett.  Dehogy a pártérdek az kinek az érdeke? Egy bizonyos társadalmi csoporté, rétegé, avagy csak a hatalommal játszó politikai elité? Mihelyst Magyarországon bárki körbenéz, láthatja, hogy az utóbbi állításom lehet helyénvaló. Sajnos.

Pontosítsunk. Természetesen nem csak az országgyűlési képviselők „dolgoznak” az emberek-”ért”, hanem a településeken is van helyi képviselőtestület, sőt megyei gyűlés is. Itt tudnának közvetlenül – Parlamentben az országos érdek szerint kellene tevékenykedni, ami a helyiekből tevődik össze - a lakosság gondjával, örömével foglalkozni. De már itt megbukik a történet – többségében -.

Mivel találkozik általában az ember, ha olyan fórumon jár, ahol megoszthatja a véleményét az őt képviselővel? „Tudom, hogy kellene, de sajnos nem megy, nem támogatják a „képviselő” társaim” vagy „Most nem megy, tényleg sajnálom, később elővesszük újra a problémát” vagy „A párt…blablabla…”. Szóval valami hasonlóakat hallhatunk. A probléma mindössze az, hogy ezek – ehhez hasonlóak - a válaszok vannak túlnyomó többségben. Az országgyűlési képviselőkkel ugyanez a helyzet, csak még számon kérhetetlenebbek. Tudom, van fogadóórájuk, de aki már volt ilyenen az tudhatja, hogy gyakorlatilag az egyik fülön be, a másikon ki – tisztelet a kivételnek (mert az mindig van) -.  Szóval joggal és bátran tehetjük fel a kérdést:

Kinek az érdekeivel foglalkoznak a „képviselőink”?

Hiszem azt, hogy az embereket jó szándék vezérli. De nem hiszem azt, hogy ez a szándék feltétlen párthoz és önös érdekekhez való ragaszkodás jelenti. Pedig ma ezt tapasztalhatjuk országunkban. Megítélésem szerint, váltásra/változásra van szükség. Ki kell lépni ebből a politikai dimenzióból.

Egy olyan RENDszerre van szükség, amiben a képviselők számon kérhetőek, mert ameddig ez lehetetlen, addig nem fogunk változást tapasztalni. Tudom, hogy a kötött mandátum is működésképtelen – túl sok pénzt emészt fel, ha sok a váltás -, de eszmeiségében megfelelő lenne. Megoldást biztosan van. Sajnos halkan kutatják.

Tehát végezetül azt gondolom, hogy egy új RENDszerrel elérhető lenne a cél, hogy a képviselők felelősen, a lakosság többségéért dolgozzanak, - nem pedig a politikai elit érdekeiért – így beteljesítsék a tényleges érdekképviselet.

 

 

Reform, megújítani valamit, valamit, ami korszerűtlen, ami nem működik praktikusan ergo idejét múlt. Olykor olyan helyzet adódik, hogy szükség van rá. Ma Magyarországon szükség lenne rá. Ebben azt hiszem mindenki egyet ért. Jobboldali, baloldali egyaránt. Ami egészséges.

            Reformokat soha nem széthúzással, csakis összetartással, egyetértéssel, ezekből fakadóan társadalmi támogatottsággal lehet hatékonyan végigvinni. Ehhez kellő szakértelem, és munkájukban hiteles emberek kellenek.

            Szakértelemből még csak-csak, de összetartásból és a lakosság érdekében -ténylegesen - dolgozó emberekből sajnos nem állunk túl fényesen. – minden igyekezetemmel arra összpontosítok, hogy nyugodtan fogalmazzak - Így pedig nehéz lesz. Mint ahogy most is látjuk, akadozik ez a gépezet. „Nem is kicsit, nagyon!” A megoldásokhoz vezető útban abszolút nincsen egyetértés, és mára már úgy tűnik, hogy még a kormány koalícióban sincs. Mert az, természetesnek vehető – SAJNOS -, hogy a két oldal között más-más elképzelések vannak, de azért a koalíciónak nem ártana egy kvázi megoldást együtt támogatni. Az MSZP-SZDSZ közötti helyzethez a társadalmi támogatottság hiányát kapcsolhatjuk. Ugyanis ebből óriási a hiány. Ezt az egyéb felméréseken kívül, a 2008. március 9.-ei népszavazás tudatosította – bár nem biztos, hogy néhányan tényleg tudomást vettek róla. Ez a probléma egybeszőhető a munkájukban hiteles emberekkel. Tehát a reformokhoz leginkább köthető ember/emberek  tevékenysége nem meggyőző. Így nem lehet. A reformokhoz ennél több kell... 

(Ezt a rövid írásomat, a későbbiekben megpróbálom darabokra szedni)